:: Aktuális híreink

2014.03.13

Az együttműködés tizedik éve



Tízedik alkalommal hosszabbította meg névhasználói szponzori szerződését a Zalaszám Kft. a Zalaegerszegi Atlétikai Clubbal. A szerződést dr. Szász Péter cégtulajdonos, és Szakály István, a ZAC ügyvezetője írta alá. A Zalaszám tíz éve az üzleti okokból Egerszegről távozó Royal Sped Rt. helyére lépett. Azóta három olimpiai, több felnőtt és utánpótlás világversenyen való részvétellel, és több értékes - érmes - helyezésekkel hálálták meg az atléták a Zalaszám támogatását.

Dr. Szász Péter kifejezte, hogy elégedett a klubban folyó munkával, elismeri az egyesület eredményeit. Hasznos közcélú feladatnak tartja az itt folyó tevékenységet. Cége támogatása az elmúlt kilenc év során mintegy négyszeresére nőtt.

A szerződés aláírásán megjelent Balaicz Zoltán alpolgármester arról szólt, hogy két valódi érték talált egymásra. Az önkormányzat mindkét fél eredményeit elismeri. Ígéretet tett, hogy az atléták támogatása legalább az elmúlt évi szinten marad.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke üzenetet küldött, amelyben az országos testület további anyagi segítségét ígérte. Nagy valószínűséggel Zalaegerszeg régiós központ lesz. A tavalyi országos ifjúsági ob rendezése után ismét a zalai megyeszékhelyre kerülhet a verseny.

A Zalaszám ZAC idén nyolc régiós és négy országos verseny megrendezésével járul hozzá Zalaegerszeg sportturizmusához.

Kámán Ferenc, a klub vezetőedzője az idei szakmai feladatokat, célokat vázolta, majd a Zalaszám ZAC két kiváló sportolója Szűcs Valdó és Ferenczi Melinda, a többi sportoló nevében is megígérte, hogy a versenyeken eredményeikkel tovább kívánják öregbíteni a klub és a Zalaszám hírnevét.

Tekintse meg fotógalériánkat...


Vissza